Miért hajlamosak az emberek bedőlni az egyértelműen téves információknak és álhíreknek? Erre kereste a választ nagy hatású, 2020-ban publikált tanulmányában Gordon Pennycook, a kanadai Reginai Egyetem viselkedéstudományi kutatója és David G. Rand, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) üzletvezetés-tudományi és agykutató professzora. A kutatók fő kérdése az volt, hogy az emberek inkább arra használják az érvelési képességüket, hogy meggyőzzék magukat az ideológiailag kedvező állítások valóságtartalmáról, vagy arra, hogy politikai ideológiától mentesen megkülönböztessék a valós tartalmakat az álhírektől – Bodnár Zsoltnak a Qubit.hu tudománynépszerűsítő hírportálon megjelent cikkét teljes egészében átvesszük.
A kanadai tudósok kutatását ismételte most meg egy reprezentatívnak számító, közel ezer fős magyar mintán az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékének két kutatója, Faragó Laura és Krekó Péter, valamint Orosz Gábor, a Lille-i Egyetem szociálpszichológusa – tanulmányuk a Nature lapcsaládhoz tartozó Scientific Reports folyóiratban jelent meg.
A kulcs az analitikus gondolkodás
A kutatásban részt vevő 991 alanyt 15 tényszerűen hamis és 15 valós hír címével szembesítették, amelyek népszerű médiumokban jelentek meg. A hamis és a valós híreket is három csoportra bontották: voltak köztük a Fidesz-szavazókhoz ideológiailag közel álló, az ellenzéki szavazók világnézetével megegyező, valamint semleges hírek, amelyek mindegyikét egy-egy képes Facebook-poszt formájában tárták az alanyok elé, véletlenszerűen. A résztvevőknek ezután minden kapott hírről el kellett dönteni, hogy mennyire pontos a címben szereplő állítás.
Mivel a szerzők hipotézise szerint az erős analitikus gondolkodás, a digitális írástudás és a forrásismeret segíthet az álhírek és a dezinformáció felismerésében, a kutatásban ezeket is igyekeztek felmérni. A résztvevők felének a forrás feltüntetésével, másik felének a forrás elhagyásával mutatták be a híreket, mindenkinek ki kellett töltenie egy digitális írástudási tesztet, illetve meg kellett oldaniuk néhány rejtvényt is, ami a kognitív reflexió mérésére szolgált.
Az eredmények alapján a magyar ellenzéki szavazók kevésbé érzékenyek a dezinformációra, és a kormánypárti szavazókhoz képest jobban meg tudják különböztetni egymástól az álhíreket és a valódi híreket, attól függetlenül, hogy a hír tartalma egyezik-e a saját nézeteikkel. Igaz, mindkét csoport elnézőbb az ideológiailag hozzá közelebb álló hírekkel.
A kutatók azt is megállapították, hogy a digitális írástudás pozitívan jelzi előre a hírek valóságtartalmának helyes megítélését, ugyanis minél jobban ismerte valaki az internettel és a közösségi médiával kapcsolatos alapvető fogalmakat, annál jobban fel tudta ismerni az álhíreket. A forrásismeret már kisebb szerepet játszik ebben: a kutatók várakozásával szemben a résztvevők túlnyomó része nem figyelte, hogy milyen oldal (valódi hírforrás vagy összeesküvés-elméleteket terjesztő oldal) osztotta meg a cikket, inkább annak címére, ajánlószövegére és a hozzá csatolt képre összpontosítottak.
Mint a rejtvényekre adott válaszokból kiderült, az analitikus gondolkodás is segíti az álhírek és a dezinformáció felismerését; a tudatosan gondolkodók az ellenzéki oldalon és a kormány támogatói között is pontosabban ítélték meg a hírek valóságtartalmát. Igaz, azt is megfigyelték, hogy a pártállás már önmagában meghatározza az analitikus gondolkodás szintjét (legalábbis erre utal, hogy az ellenzékiek között magasabb volt az analitikus gondolkodás mutatója), így ez a két szempont kölcsönhatásban befolyásolja a téves információk felismerését – magyarán az analitikus gondolkodás jobban növelte az igazságértékelést az ellenzéki oldalon, mint a kormánypártiak között.
A vezérbe vetett vak bizalom
„Miután a Fidesz propaganda-apparátusának mégis több – mondjuk talán így, a földhözragadt részletek tekintetében valótlan állításokra épülő – és hangosabb ultramély igazsággal bombázta híveit az elmúlt X évben, mint amivel az ellenoldal válaszolni tudott erre, ezért a Fidesz-hívek az ellenzékieknél jobban elfogadhatták azt a beállítottságot, hogy nem kell leragadni annak firtatásán, hogy a részletek igazak-e, amikor a történet amúgy egy általuk mélynek és igaznak tartott leckét közvetít (a klasszikus esetben azt, hogy ne jöjjenek ide migránsok, csak mert ne jöjjenek ide). Ezért aztán kevésbé használják analitikus képességeiket egy hír igazságtartalmának megítélésénél, mint az ellenzék támogatói. Nevezhetjük ezt az ügybe, pártba, vezérbe vetett vak bizalomnak is. (…) Ezzel szemben az ellenzéki oldalon levőkben a saját vezéreik és azok üzenetei kevesebb vakhitet tudtak kelteni. Ergó a hívek is többet használják a kritikus gondolkodásra való képességüket, amikor meghallgatják a vezérszónokot”