Az újságírónő az N1 hírtelevíziónak nyilatkozva elmesélte, hogy amikor a boszniai városba érkeztek, ott azzal az előre elkészített forgatókönyvvel szembesültek, ami szerint a boszniai szerb erők kitakarították Naser Orić terrorista fészkét és ezért az itt élő lakosok és civil személyek visszatérhetnek a városkába.
Nikšić az N1 Studio Live műsorában elmondta, hogy nehéz beszélnie arról, amit látott, mert nemcsak áldozatokról, holttestekről van szó…
A legtragikusabb és a legszörnyűbb, amit nagy valószínűséggel senki sem felejthet el, a legyilkolt emberek maradványai voltak, akik közül néhányat hátulról lőttek le néhányat közülük gúzsba kötött kézzel. Az emlékezetünkben pedig legtovább a tárgyak maradtak meg – az áldozatok ruhái, személyi igazolványai. dokumentumai – jegyezte meg a BBC szerkesztője, aki elmesélte azt is, hogy ezekből az okmányokból feljegyezte az áldozatok neveit és hozzáfűzte, hogy füzetébe körülbelül 720 név szerepel, amit át is adott a Hágai Törvényszék és a tuzlai eltűntekkel foglalkozó nemzetközi bizottság nyomozóinak, hogy össze tudják hasonlítani az adatokat.
Az újságírónő kihangsúlyozta, hogy nem volt alkalma találkozni az összes áldozat hozzátartozójával, de néhányukkal sikerült és hozzáfűzte, hogy e személyek emlékei és vallomásai megerősítették a történtekkel kapcsolatos benyomásait és mindenki meglepődött, mert senki sem számított ekkora kegyetlenségre.
Az áldozatok többsége megpróbált fejüket vesztve elmenekülni –jegyezte meg Nikšić és emlékeztetett, hogy az UNPROFOR, vagyis a Boszniában szolgálatot végző ENSZ erők keretében lévő holland katonák segíteni próbáltak az áldozatoknak, de túl kevesen voltak ahhoz, hogy bármit is tegyenek.
Azonban mindazok, akiknek sikerült túlélniük a bűncselekményt ugyanazt érezték és amiről a srebrenivai népírtás után 10 ével később beszéltek,hogy egy hozzád hasonló valaki, ilyen szörnyűséget is el tud követni.
Az újságírónő szerint abban a szerencsés helyzetben volt, hogy olyan médiumoknak dolgozhatott, amiknek köszönhetően továbbra is segédkezhetett az áldozatok beazonosításában.
Szerinte ez egy intim cselekedet volt, egyrészt azért, hogy véletlenül se felejtődjenek el a történtek másrészt pedig egyfajta kísérlet volt a személyes traumáinak a legyőzésére.
–Amíg ezekről az emberek emlékezetében két kép él, nem pedig egy középső harmadik, amely összeköti az előbbi kettőt, addig nem lesz megértés a történteket illetőleg – mutatott rá és egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy az emberek elfelejtik azt, hogy Srebrenica az internetet megelőző korban, a mobiltelefónia elterjedése előtt történt, és minden manapság természetesnek tartott dolog előtt, és az összes tragédiában és szerencsétlenségben az volt a szerencséje, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen lehetett és néhány nappal a Srebrenicai elleni támadás előtt adta be kérelmét a Boszniai Szerb Köztársaságba való beutazáshoz.
Nikšić elmondta azt is, hogy többek között azért is nehéz Srebrenicáról véleményt cserélni, mert minden olyan elszigetelt volt és csak sejteni lehetett, hogy mi is történik, információt szerezni is csak más módon le ellenőrizhetetlen forrásokból lehetett. Éppen ezért a Srebrenicáról szóló történet első kézből származó emlékeken alapul.
Az újságírónő szerint a háborús bűncselekmény előtt két-három héttel sejteni lehetett, hogy a csapatok abba az irányba vonulnak, valamint azt is, hogy ugyanabban az időben Horvátországban nagyban zajlottak a Vihar hadművelet előkészületei, Bosznia Hercegovina területén pedig olyan helyeken kezdődtek összetűzések, ahol eddig ilyesmik nem voltak, Belgrádban Slobodan Milošević megígérte, hogy hat hónap múlva béke lesz, Radovan Karadžić. Ratko Mladić és a háttérben lévő Biljana Plavšić, vagyis a Boszniai Szerb Köztársaság vezetői pedig folyamatosan “kritikus értekezleteken tartózkodtak”.
–Az újságíróknak olvasniuk kell a sorok között – mutatott rá az újságírónő és hozzáfűzte, hogy amikor július 9-én lezárták a Mali Zvornik és Zvornik közötti nem hivatalos határátkelőhelyet, már sejtették, hogy komoly incidens fog történi.