Megdöbbenve láttuk a Népszava hétvégi mellékletében bizonyos Weisz Béla talán tréfásnak szánt rajzát, amelyben »randa fekélynek« nevezi Orbán Viktort” – írta a kormánypárti Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) közleményében, melyet a Magyar Nemzet idézett, amely személyi összefonódásban is van a MNMSZ-vel, mert Toót-Holló Tamás főszerkesztő egyben a MNMSZ vezetője is egyben.

A bírált karikatúra a a Népszava Visszhang című hétvégi mellékletében jelent meg. A kormánypárti médiaszövetség azt is sérelmezi, hogy a „baloldali médiumok” – állításuk szerint – „hallgatnak az ügyről”.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mindig is kiállt a szólásszabadság érdekében. Azt azonban megengedhetetlennek, visszataszítónak és a véleménynyilvánítás szabadságába egyáltalán nem beleférhetőnek tartjuk, hogy valaki minősíthetetlen, aljas sértegetéssel próbáljon magának és munkájának hírverést csapni” – magyarázták a közleményben, továbbá felszólították a „baloldali médiumokat és szervezeteiket”, hogy határolódjanak el a Népszavától, és indítsanak vizsgálatot az ügyben.

MNMSZ egyébként példaként Szabó Tímea ellenzéki politikus sajtóperét hozták fel példaként, akit az egyik kormánypárti médium szatirikus írásában kullancshoz hasonlítottak.

Az általuk emlegetett sajtópert februárban nyerte meg jogerősen Szabó Tímea ellenzéki politikus – a bíróság Toót-Holló Tamást, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnökét, valamint Szikszai Pétert (aki Zummer Fülöp álnéven publikálta az elítélt, „A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése” című írását) becsületsértés vádjában bűnösnek találta.

Mindkét kormánypárti médiamunkásra egy év próbára bocsátást rótt ki a bíróság.