Az Index ostromának színfalak mögötti története címmel Belső dokumentumok és hangfelvételek segítségével korábban nem ismert részleteket tárt fel a Direkt36 az egykoron független hírportál kormányzati befolyás alá kerüléséről. Az Index portál büntetőfeljelentéssel fenyegeti a Direk36-ot a leleplező hangfelvételek publikálása kapcsán.

A magyarországi tényfeltáró központ által közölt egyik felvétel 2021 tavaszán készült, és az hallható rajta, amint Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő (akit épp most, a napokban léptettek elő az Indamedia hírigazgatójává) beszél arról, hogy a szerinte nehéz piaci helyzetben lévő Index számára pénzügyi segítséget nyújtott Mészáros Lőrinc kormányközeli milliárdos.

Mészáros Lőrinc (Forrás: Direkt36

„Egyetlen ember volt Magyarországon az elmúlt hét hónapban, aki az Indexbe pénzt tudott adni, vagy pénzt adott. Azt Mészáros Lőrincnek hívják” – jelentette ki a főszerkesztő, aki a pénzügyi tranzakcióról részleteket nem árult el, de egy ponton a „kölcsön” szóval utalt az Orbán Viktorral baráti kapcsolatot ápoló milliárdostól érkező pénzre.

A felvétel megtalálható a YouTube-on is.

Fekete-Szalóky a magyar kormányt esetleg negatívan érintő hírek elhelyezésénél érvényesülő speciális szempontokat is szóba hozta:

Nyugodtan írjunk meg minden fideszezést, szájerezést, legfeljebb ne húzzuk fel hármasra, hanem toljuk ki ötösre” – mondta, utalva arra, hogy az „ötös” kategóriájú hírek a címlap alsó részén, kevésbé szembetűnő helyen találhatók.

A Direkt36 által nyilvánosságra hozott másik felvételen egy olyan beszélgetés részletei hallhatók, amely 2020 nyarán zajlott Dull Szabolcs akkori főszerkesztő (ma a versenytárs Telex

Gerényi Gábor (Forrás: hvg.hu)

főszerkesztője) és Gerényi Gábor (GG) között. Utóbbi javaslata volt a Dull és az akkori szerkesztőség által ellenzett úgynevezett kiszervezési terv, amelynek értelmében az Index rovatait külső cégekbe szervezték volna ki. A szerkesztőség ezt az Index függetlensége elleni támadásnak tekintette.

Politikai szempontok

Gerényi a Direkt36 által publikált felvétel szerint nyíltan beszélt arról, hogy politikai szempontok is állnak az Index átalakításáról szóló tervek mögött. Amikor Dull rákérdezett arra, hogy miért annyira sürgős a kiszervezési terv végrehajtása, hogy már egy hónapon belül el kell kezdeni megvalósítani, akkor arra Gerényi azt mondta:

„Ez a része politika. Kurva nagy a türelmetlenség, mert nagyon-nagyon sok rossz fát tett az Index a tűzre.” Hozzátette, hogy ez alatt azt érti, hogy szerinte sok szakmai hibát követ el az Index, amelyek szerinte „egy irányba húznak” és jellemzően a kormányoldalnak ártanak”

 

Rogán Antal szerepe

Dull a kiszervezéssel kapcsolatban konkrétan rákérdezett arra is, hogy a médiaügyek kormányzati felelősének, Rogán Antalnak „miért jó, ha az Index nyolc cégben van”, vagyis miért áll érdekében ez az átalakítás. Gerényi erre ezt válaszolta:

A Rogánnak nem az jó. A Rogánnak az a jó, hogy én elmondtam, hogy az a szerkezeti váltás, ami nekem már készen volt tíz évvel ezelőtt, az az Index minőségére garancia lesz. És ő elfogadta.”

Gerényinek több kérdést is feltett a Direkt36 például arról, hogy honnan tudta, hogy Rogánnak mik voltak az érdekei, de ezekre nem adott érdemi válaszokat. Rogán sem reagált a Direkt36 kérdéseire.

Rogán Antal (Forrás: Direkt36)

 

További súlyos állítások is vannak a Direk36 cikkében:  A cikkből még számos korábban ismeretlen részlet kiderül az Index utóbbi néhány évének a történetéről. Többek között az, hogy: Már Spéder Zoltán korábbi tulajdonos idején is volt politikai jellegű nyomásgyakorlás az újságra, például az Orbán családot illető híreknél. Simicska Lajos már 2016-ban elhatározta, hogy él az Index megvásárlására vonatkozó jogával, miután olyan információ jutott el hozzá, hogy Orbán Viktor át akarja venni a hírportált. Kormányzati körökben a 2019-es önkormányzati választás után döntöttek arról, hogy szorosabb ellenőrzés alá vonják az Indexet, mert úgy kalkuláltak, hogy így még el lehet érni, hogy egy esetleges botrány lecsillapodjon a 2022-es választás előtt.

Bár az Index.hu Zrt. akkori elnöke, Bodolai László a nyilvánosság előtt azt hangoztatta 2020 nyarán, hogy felesleges volt „veszélyben” jelzésre állítani az Index függetlenségi mutatóját, valójában a háttérben ő is sötétebbnek látta a helyzetet, és még nemzetközi segítséget is próbált szerezni, legalábbis ezt állítja a Direkt36 írása.

Az Index későbbi vezérigazgató-főszerkesztőjének, Szombathy Pálnak az Index felett komoly befolyással rendelkező, kormányközeli Vaszily Miklós 2020 őszén többször is jelezte, hogy kerüljön már le valamilyen általa problémásnak tartott cikk a címlapról. Vaszily megjegyzései alapján különösen érzékeny témának számítottak a Rogán Antallal és környezetével kapcsolatos cikkek, valamint a koronavírus-járvány kormányzati kezeléséről szóló hírek.

Az Index mostani szerkesztőségében komoly felzúdulást váltott ki, amikor a hírportál 2021 őszén elindította a Városháza-ügyet, amelyre aztán gyorsan rácsatlakozott a teljes kormányzati propagandagépezet. Többen felvetették, hogy a cikk valamilyen politikus vagy a kormányközeli tulajdonos megrendelésére készült ezt nem tagadta egyértelműen a lapvezetés, igaz, nem is ismerték el. Amikor az egyik újságíró felvetette, hogy még az is kétséges, hogy vajon valóban Fekete-Szalóky-e az eredeti szerzője az anyagnak, a főszerkesztő erre sem adott világos választ. Úgy fogalmazott, hogy „vállaltam a publikálást”.

A Direkt36 írása teljes egészében itt elolvasható