A Media1 birtokába került nézettségi adatok szerint a teljes lakosságban és a kereskedelmi szempontok miatt kiemelten figyelt, 18 és 49 év közöttieket magába foglaló korcsoportban is magabiztosan megnyerte szerda este a sávját az RTL Klub által élőben sugárzott mintegy másfél órás, Előválasztás 2021 című televíziós vitaműsor, melyben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltek csaptak össze egymással. A nagy érdeklődés ellenére az MTI viszont megint úgy tett, mintha nem történt volna semmi, és nem számolt be a történtekről, sőt még fotókat sem közöltek az eseményről. Az állami hírszolgáltató egyébként heteken át magát az előválasztás tényét is elhallgatta.

A közpénz-finanszírozott nemzeti hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda (MTI) egyébként annak ellenére nem adott hírt a tegnap esti előválasztási miniszterelnök-jelölti vitáról és fotót sem közölt róla a Fotóbank nevű előfizetéses szolgáltatásában, hogy az MTI feladatait felsoroló médiatörvény úgy szól:

 

 

A közszolgálati médiaszolgáltató hírügynökségi feladatai (2014. évi CVII. törvény 17. §. Hatályos: 2015. VII. 1-től.)

* 101. § * (1) A közszolgálati médiaszolgáltató (…) az alábbi hírügynökségi feladatokat látja el:

: a) a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről híreket, tudósításokat, fényképeket, adathordozókat, háttéranyagokat, grafikákat, dokumentációs adatokat szolgáltat,

b) biztosítja a hozzáférhetőséget minden olyan hírhez és tudósításhoz, amelynek ismerete szükséges a nyilvánosság számára a közösségi és az egyéni jogok és érdekek megfelelő érvényesítéséhez.

 

A Media1 által megszerzett, a Nielsen Közönségmérés mérőműszeres kutatási adatai szerint a Rábai Balázs vezette Előválasztás 2021 című vitaműsor a 18-49-es korcsoportban a 18:30-as kezdéstől egészen a 20:05-ös befejezésig végig vezetett, megelőzve a konkurens TV2-n futó Tények, majd a Tények Plusz és a Séfek séfe című műsorokat. Hasonlóan alakult mindez a teljes lakosságban (4+) is, bár ott csak pár perccel a kezdés után, a Nielsen Közönségmérés műszerei szerint 18:40 körül vette át a vezetést az RTL Klub a TV2-től, ahol addig még a Tények állt nyerőre.

Az érdekes az, hogy az RTL-en a tévévita nézettsége a műsor vége felé sem csökkent, vagyis a műsor elején látott, Dobrev Klára (DK) és Márki-Zay Péter (MMM) közötti nagyobb konfliktus lecsengése, a műsor közbeni kézfogás után, a már szárazabb, szakpolitikai jellegű kérdéseknél is megmaradt az érdeklődés, sőt még felfelé is ment, és gyakorlatilag éppen a csúcson hagyták abba a vitát. Ez a csúcspont a teljes lakosság 11,8 százalékát, illetve a 18-49-es célcsoport 6,9 százalékát jelentette.

Az Előválasztás 2021 említett nézettségi adatai kapcsán nem árt hozzátenni, hogy az élő műsor legfőbb részleteiből a késő esti RTL Híradóban is láthatók voltak részletek egy összefoglaló riportban, majd nem sokkal fél 12 után a teljes műsort is megismételték, így további nézőkhöz is eljutott a műsor. Ezenkívül az RTL Most internetes felületen is elérhetővé tették a műsort, ahol ugyancsak további jelentős megtekintéseket produkál – írja a Média1.hu

Az RTL Magyarország is közleményt adott ki Dobrev és Márki-Zay előválasztási élő közvetítéses vitájának a nézettsége kapcsán, amiből kiderül, hogy  a két ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerda esti vitája a fő kereskedelmi célcsoportban (18-49) átlagosan 17,2 százalékos közönségaránnyal futott (SHR%). Azt írják: a teljes lakosságban hétköznap este utoljára a foci Eb alatt néztek ennyien egy televízió-műsort.

Ez a teljes lakosságban tegnap  816 ezer főt jelentett. Összehasonlításként: szeptember 24-én az első RTL-es vita (amit néhány nappal korábban megelőzött egy ATV-s vita) 16,4%-os közönségaránnyal futott.

Így a szerda esti, tegnapi vitaműsor nézőszámban 25 százalékos növekedést jelentett a fő célcsoportban, míg a teljes lakosságban 22 százalékkal többen nézték a tegnap esti vitát a két héttel ezelőttihez képest.

Amellett, hogy a vitaműsor saját idősávja legnézettebb műsora volt a 18-49 évesek körében és a teljes lakosságban is, utóbbi célcsoportban július közepe óta ez lett a legnézettebb műsorszám a hétköznap estékben.

A nézettségi adatok alapján a nézők összetétele a következőképpen alakult : az előző vitához hasonlóan most is a inkább a budapesti (30,1 SHR%), vidéki nagyvárosi (25,1 SHR%) magasabb iskolai végzettségű (felsőfokú: 36,3 SHR%, érettségizett: 22,8 SHR%) nézőket érdekelte a leginkább a két jelölt összecsapása. Érdekesség ugyanakkor, hogy a második vita nézői között a legnagyobb növekedés az első fordulóhoz képest a fiatalokon (18-29: +57%), illetve a kisvárosi (+31%) és falusi célcsoporton (+53%) volt.

A RTL közleménye kitért a választási vitaműsor online nézettségére is, ami szintén kiemelkedő lett: csütörtök reggelig az RTL Moston a videóindítások száma csaknem 9700 volt. Az online nézők 31 százaléka nő, 69 százalékuk férfi, átlagos életkoruk 36 év. Ez a megoszlás csaknem megegyezik a vitaműsort a televíziós adással párhuzamosan, online élőben az RTL Most+ felületén követőékkel: itt 39 éves átlag életkor mellett 38% volt a nők és 62% férfiak aránya.