A brit közszolgálati adó elítélte és a sajtószabadság elleni közvetlen támadásnak nevezte Moszkva lépését, s egyben felszólította az orosz tisztségviselőket, hogy bírálják felül a jelenleg az orosz fővárosban állomásozó Sarah Rainsford kiutasítását. Az orosz állami médiumok szerint az újságírónőnek a hónap végén el kell hagynia az országot, mivel akkor jár le az akkreditációja.

A helyi sajtótermékek szerint Moszkva lépése lényegében válasz az kapcsán, hogy a brit hatóságok korábban elutasították az orosz újságírók vízumkérelmet.

Maria Zaharova, Oroszország külügyminisztériumának a sajtószóvivője a Telegram közösségi oldalon közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy a Moszkva többször is figyelmeztetett már arra, hogy válaszol az orosz újságírók “vízumos üldöztetésére” – írja a BBC.

Forrás: The Times

Tim Davie, a BBC vezérigazgatója szerint Sarah kiutasítása közvetlen támadás a sajtó szabadságával szemben, amit korlátlanul elitélnek. Davie egyben kihangsúlyozta, hogy az orosz hatóságoktól a döntésük felülbírálását követelik, a BBC pedig továbbra is függetlenül és elfogulatlanul tájékoztat majd a régió történéseiről.

Sarah Rainsford korábban Havannában, Isztambulban és Madridban is dolgozott, A Beloruszból történő tudósitásai kollégái és a nyilvánosság elismerését is kiérdemelték. Rainsford az elmúlt héten az emberi jogoknak az Alekszandar Lukasenkó vezette kormány által elkövetett megsértéséről tudósított.

Az elmúlt egy évtizedben ez első eset, hogy egy brit újságírót kiutasítanak Oroszországból.

2019-ben az Ofcom brit műsorszórási regulációs ügynökség az orosz kormány által pénzelt Russia Today-re büntetést rótt ki, mivel elfogultan tudósított Szergej Szkripal, egykori orosz hírszerzőnek és lányának, Júliának a megmérgezéséről.