Lam Man-Csungot – a munkatársaihoz hasonlóan – külföldi erőkkel folytatott összeesküvés gyanúja miatt vették őrizetbe – írja az MTI a South China Morning Post rendőrségi forrására hivatkozva.

Korábban a Sajtószabadság Alapítvány is beszámolt róla, hogy a 26 éven át működő, bulvárhíreket és politikai kommentárokat megjelentető Apple Daily júniusban szűnt meg, miután a hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége június 17-én nagyszabású, rajtaütésszerű akció keretében a lap öt vezető munkatársát őrizetbe vette. Ugyanezen a napin a hatóságok a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást végeztek az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában.

A székház átkutatásában, több mint kétszáz rendőr vet részt, akik több 40 digitális eszközt is lefoglaltak. foglaltak le. Azóta a lap két vezércikkíróját is őrizetbe vették. A hatóságok az intézkedések indoklásakor az Apple Daily nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent egyes cikkek tartalmára hivatkoztak.

A Hongkongi Újságíró Szövetség (Hong Kong Journalists Association, HKJA) július 15-én közzétett, éves jelentésében egyebek mellett az Apple Daily elleni intézkedéseket sorolta a hongkongi sajtószabadság problémáira utaló jelek között. Az 1968-ban alapított szövetség szerint romokban a sajtószabadság Hongkongban, a hatósági elnyomás pedig a média különböző ágazatain átívelően érzékelhető.