Tómó Margaréta

Tómó Margaréta

Tómó Margaréta Szabadkán született 1983-ban és ott is él. Az általános iskolát és a Svetozar Marković Gimnáziumot is ott fejezte be. Diákként az idegen nyelvek világa érdekelte legjobban. A magyaron kívül beszél szerbül, horvátul, angolul és franciául.

A gimnáziumi évek alatt már tudta, hogy újságíró szeretne lenni. Ez annak köszönhetően valósult meg, hogy kétszer is sikertelenül felvételizett  több magyarországi egyetem angol-kommunikáció szakán.

2000-ben kezdett dolgozni a Szabadkai Rádió ifjúsági műsorában, amelynek műsorvezetője, később szerkesztője lett. 2003-ban Újvidéken elvégezte a Pro Media újságíróiskola tanfolyamát. Ugyanakkor kezdett dolgozni a Magyar Szó c. napilapnál, ahol 14 évig újságíróként, majd a Szabadkai Rovat szerkesztőjeként dolgozott.

A munka mellett közgazdászi oklevelet szerzett.

2013-ban, első gyermeke születését követően merült fel benne egy baba-mama portál ötlete. Először saját szüléstörténetét írta meg, de a visszajelzések sokasága megerősítette benne az elhatározást, hogy ebben a témában szükség van egy informatív honlapra. 2014 májusára elkészült a babamama.rs portál.

2016-ban felmondott a Magyar Szónál és a Vajdasági Rádió és Televízió munkatársa lett. 2018 januárja óta a Napjaink című háttérműsor szerkesztője.

2017 óta a Családi Kör – és így a Sajtószabadság Alapítvány külmunkatársa. A baba-mama.rs 2020 márciusi újraindításakor a Sajtószabadság Alapítvány a portál főszerkesztőjévé nevezte ki.

Két fiúgyermek édesanyjaként élettársi kapcsolatban él.