Szerbiában a digitális tér is egyre gyakrabban válik a polgári jogok megsértésének színterévé, a meglévő törvények pedig nem nyújtanak hatékony és egyenlő védelmet mindenki számára. Bár elvileg sok „offline” törvény az online világban is alkalmazható lenne , a gyakorlatban a jogérvényesítés következetlensége és lassúsága gyakori probléma – írja a Danas.rs.

Bojan Perkov, a Share Alapítvány kutatója rámutatott, hogy amíg a közéleti szereplők elleni online fenyegetéseket gyorsan és hatékonyan kivizsgálják és jogi következményeik is vannak, addig az újságírók, aktivisták vagy pedig a hétköznapi emberek szemben gyakran éveken át kapnak súlyos fenyegetéseket anélkül, hogy ezek bármilyen jogi következménnyel járnának. Ez a kettős mérce pedig jól mutatja a rendszer egyenlőtlenségeit.
A digitális világ fejlődése gyorsabb, mint ahogyan a törvények képesek lekövetni azt. Szerbia ebben a tekintetben is le van maradva, különösen az EU-szabályozásokhoz képest. Az Európai Unióban már életbe lépett a Digitális Szolgáltatásokról és a Digitális Piacokról szóló törvény (DSA, DMA), de ezek alkalmazása még a fejlettebb tagállamokban is kihívást jelent. Szerbiában pedig a jogállamiság és az intézményi kapacitások gyengesége miatt még bizonytalan ezek betartatása.
A technikai és humán kapacitások hiánya, valamint a tartós társadalmi-politikai válság is a jogalkalmazás akadályai közé tartoznak és az uniós normákkal való összehangolódást is fékezik.

Vanja Macanović, az Autonóm Női Központ (AŽC) jogásza szerint az pozitív fejleményként könyvelhető el, hogy a nyugati országok így az Egyesült Államok szabályozásai a techcégeket egyre szigorúbban kötelezik a felhasználók védelmére. Példaként megemlített, hogy Donald Trump elnöksége idején olyan szabály lépett életbe, amely a platformokat arra kötelezi, hogy a felhasználók panaszai alapján 48 órán belül távolítsák el a beleegyezés nélkül közzétett képeket vagy pedig videókat. Ellenkező esetben súlyos bírságokat kell kifizetniük.
Mivel a közösségi oldalak mögötti cégek többsége amerikai, ezekre a törvényekre kell hagyatkozni, a szerb jogalkotás ugyanis túl lassan reagál az online térben elkövetett kihágásokra. Ugyanakkor a problémás esetek egy része olyan platformokat érint, mint amilyen kínai TikTok vagy pedig az orosz hátterű szolgáltatások, amelyekre ezek a törvények nem feltétlenül vonatkoznak.
Még ha egy problémás bejegyzést törölnek is, továbbra is kérdés marad, hogy be lehet-e azonosítani és meg lehet-e büntetni a feltöltőt – különösen amennyiben álnéven vagy hamis profillal van jelen. A jelenlegi szerb büntetőjog szerint a képek és videók jogosulatlan megosztása csak magánvádas eljárás keretében üldözhető. Ez viszont azt jelenti, hogy a sértettnek konkrétan ismernie kell az elkövetőt, mivel ismeretlen tettes (NN személy) ellen nem lehet feljelentést tenni. Tovább nehezíti a dolgot, hogy egyéni állampolgárként nem lehet IP-címet lekérni. Ehhez hivatalos nyomozószerv közreműködése szükséges.

Az Autonóm Női Központ 2024-ben indította el a „Zakuni se u zakon (Esküdj meg a törvényre)” elnevezésű kampányát, melyben a képeknek és a videók engedély nélküli terjesztését bűncselekményként kezelését követelik. Emellett az mellet is kiálllnak, hogy ne csak a feltöltőket lehessen felelősségre vonni, hanem azokat az adminisztrátorokat is, akik például a Telegram-csoportokban nem ellenőrzik, hogy a közzétett tartalomhoz van-e hozzájárulás az érintettektől.
Konkrét példaként több Telegram-csoportot említettek meg, amiken tízezrével osztották meg nők és lányok intim felvételeit. Egyes csoportoknak akár 50.000 tagja is volt. Azonban az ügyészség elutasította a csoport adminisztrátora elleni feljelentést, így senki sem felelt a történtekért.
Összegzésként a szerbiai online tér jogi szabályozása sok kívánnivalót hagy maga után. Bár elméletileg léteznek vonatkozó törvények, azok végrehajtása egyenetlen, különösen az állami szereplők és az átlagemberek közötti bánásmódban. A külföldi szabályozások (pl. USA, EU) előremutatóbbak, de Szerbia nem tudja ezek tempóját követni. A civil szféra, például az AŽC próbál nyomást gyakorolni a törvényhozásra, hogy az áldozatokat védő szabályok hivatalból is érvényesíthetők legyenek és ne csak egyéni kezdeményezésre indulhasson eljárás. Az esetek többsége – még súlyos visszaélések esetén is – jogi következmények nélkül marad.