Panyi Szabolcs, a Direkt36 tényfeltáró műhely újságírója és a VSquare hírlevél szerzője egyike annak a hat újságírónak, aki idén elnyerte a Free Media Awards nevű rangos nemzetközi díjat. Ez az első alkalom, hogy a német Die Zeit hetilap alapítói által létrehozott alapítvány díjának magyar kitüntetettje is van – írja a Telex a Direkt36 Fb-bejegyzése alapján.

A bejegyzés szerint a Free Media Awards zsűrije a médiaszabadság helyzetét. Többek között orosz, fehérorosz, ukrán, azeri és grúz újságírót is kitüntettek és közülük többen jelenleg is börtönben vannak az újságírói munkájuk miatt.

Panyi Szabolcs Az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott. 2013 és 2018 között az Index.hu politika rovatának volt szerkesztője és újságírója. 2017-18-ban Fulbright-ösztöndíjjal az Arizona State University-n tanult oknyomozó újságírást. 2018 őszén csatlakozott a Direkt36-hoz, ahol főként nemzetbiztonsági és külpolitikai vonatkozású történeteken dolgozik. Mellette a varsói központú VSquare.org visegrádi régiós tényfeltáró újságírói platform egyik alapítója, 2023-tól a közép-európai oknyomozások vezetője. Négyszer nyert Minőségi újságírásért díjat és szintén négyszer Transparency-Soma-díjat, 2018-ban és 2021-ben pedig az Európai Sajtó Díj döntőse volt.

Panyi egyike azoknak, akiknek a telefonján megtalálták a Pegasus nevű kémszoftvert, amivel az Orbán-kormány újságírókat figyelt meg.