Finta József általános érseki helynök, a főplébánia plébánosa február 19-i miséjén beszélt részletesen egy fiatal tanárnő nehéz helyzetéről. A misét a Kossuth és a Katolikus rádió is élőben közvetítette a kecskeméti nagytemplomból, az MTVA hírarchívumába viszont felkerült az adásnak egy olyan szerkesztett változata is, amelyből kimaradt a tanárnő története – írja a Telex.hu

Finta József a misén körülbelül negyedórán keresztül beszélt az Orsi nevű tanárnőről, akit sajátos nevelési igényű gyerekekhez rendeltek ki, akik először csúnyán beszélve, rendetlenül fogadták őt, de a tanár szeretettel fordult hozzájuk, és így „kihozta belőlük a bennük rejlő tehetséget”.

A plébános a tanárnő történetéből levezette, hogy a szeretet nem gyengeség. „Hiszen mit tartanak sokan ma erőnek? Azt, aki képes felülkerekedni a másikon és legyőzni a másikat. Gyengeségnek tűnik azzal az erővel szemben, amit az Istentől eltávolodott ember a napjainkban erőnek tart. Hiszen mit tartanak sokan ma erőnek? Képes keresztülvinni az akaratát azokon, akik mást akarnak, másképp gondolkodnak, mást szeretnének, vagyis az erőt az erőszakkal társítják. Az az erős, aki képes legyőzni, maga alá gyűrni a másikat. Igen, ezzel szemben lehet, hogy gyengeségnek tűnik a keresztényi szeretet” – mondta Finta a misén.

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő egy Facebookon bejegyzésben tette közzé, hogy a misének ez a része a Kossuth rádió médiatárába feltöltött, egyik szerkesztett adásból kimaradt, helyette hírek hangzanak el. Szerinte azért, mert a közmédia cenzúrázta a misét, mert az kellemetlen lehet a kormány számára.

A közmédia weboldalán, a mediaklikk.hu-n elérhető és itt visszahallgatható a teljes élő adás, ahogyan a Katolikus rádió archívumában is, de készült egy szerkesztett adás is, amelyben az evangélium, a közös bűnbánat és a mise további részei hallhatók, a tanárnő története viszont nem.

Telex.hu az eset kapcsán levelet intézett az MTVA sajtóirodájához, amiben megkérdezték, mennyire bevett gyakorlat, hogy a példatörténet kimarad a miséből, és mit reagálnak Hadházy állításaira.

Az MTVA sajtóirodája ez idáig nem válaszolt a Telex kérdéseire.

Ugyanakkor az MTVA az MTI-t az eset kapcsán arról tájékoztatta, hogy „technikai hiba következményeként volt hiányos a 2023. február 19-én a kecskeméti Urunk Mennybemenetele Társszékesegyházból élőben közvetített római katolikus szentmise elérési felülete a közmédia internetes médiatárában, illetve a szükséges lépéseket megtéve a technikai hibát a mediaklikk.hu oldalon javította, a cenzúra vádját pedig visszautasítja”.