Tragikus hirtelenséggel 63 éves korában Belgrádban elhunyt Veselin Simonović közismert újságíró, a Nova.rs független hírportál fő- és felelős szerkesztője. Simonović pályafutása során szerkesztőként dolgozott az egykori Borba napilap szerkesztőségeiben, a Vreme független közéleti hetilapnál, majd pedig hosszú éveken keresztül a Blic napilap szerkesztője volt, 2020-ban pedig megalapította és fő és felelős szerkesztője lett a Nova.rs hírportálnak, illetve a Nova független napilap igazgatója lett.
LEGFRISSEBB
Szabad Magyar Szó
- Vereséggel kezdett a C. zvezda a BL-ben 2024-09-19
- Másik táblát tett a lejárt műszakis autóra, hamisításért kell felelnie 2024-09-19
- Az Európai Atlétikai-szövetség díjára jelölték a TSC sportolóját! 2024-09-19
- Félmillióra növelik az első gyermek születése után járó családi pótlék összegét 2024-09-19
- Éjszakai ügyelet – a városi képviselő-testület elnöke szerint nem ők az illetékesek 2024-09-19
SzMSz Rádió
- Haruka és Adriana 2024-09-19
- Lapszemle 2024-09-18
- A főparancsnoki palacsinta 2024-09-13
Családi Kör
Fizessen elő, hogy házhoz kapja minden csütörtökön (fentebb legújabb címlapunk látható), vagy lapozza korábbi számainkat a Neten!