A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet felmérése szerint a tavalyi 92. hely után Magyarország most a 85. helyet szerezte meg a sajtószabadság-ranglistán – derül ki a dokumentumból. Az RSF-nek a világ 180 országában készített felméréséből kiderül, hogy Magyarország  a szervezet megítélése szerint továbbra is az úgynevezett „problematikus” államok csoportjába tartozik, ráadásul az EU-tagok közül csupán kettőben tartják rosszabbnak a sajtó helyzetét: Bulgáriában és Görögországban.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) sajtószabadság index interaktív térképe (A térkép megjelenítéséhez klikkeljen a képre)

A RSF közleményében foglaltak szerint Magyarország előbbre lépését a listán nagyrészt az magyarázza, hogy egyrészt az index összeállításának a módszertana is megváltozott, s az idei lista a korábbihoz képest jobban figyelembe veszi a sajtó szabadságát az interneten,  másrészt olyan európai országok csúsztak hátrébb a listán mint Görögország és Albánia, ugyanakkor az uniós intézmények erőfeszítéseket tesznek a sajtószabadság megóvására az olyan országokban, mint Magyarország, azzal, hogy Európa-szerte reményt adó intézkedéseket hagynak jóvá vagy jelentenek be.

A lista legalsó fokáról Eritreát Észak-Korea taszította le, így az idén itt a legrosszabb szabad sajtó helyzete, míg a lista élén élén pedig változatlanul a skandináv országok állnak, ezúttal a sorrend: Norvégia, Dánia, Svédország.

Szerbia a tavalyi felmérés eredményeihez képest 14 hellyel került feljebb és így a 93-ról a 79. helyre került. (Forrás: RSF)

 

Szerbia ugyanezen a listán 14 helyet javítva a 79. helyezést érdemelte ki A javuló tendenció ellenére nem sok ok van az örömre, mivel az egykori jugoszláv tagköztársaságok közül a legrosszabb helyezést érte el, a nyugat-balkáni országok közül pedig egyedül Albániában rosszabb a szabad sajtó helyzete.