A Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM) elítélte a belgrádi Felső Ügyészségnek a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) hírszerkesztőségére gyakorolt, szerinte nyílt nyomását, és az újságírók, valamint az aktivisták üldözésének beszüntetését követelte. A tiltakozást az váltotta ki, hogy az ügyészség vizsgálni kezdte Aleksandar Radić katonai elemző televíziós nyilatkozatának körülményeit.
Radić az RTS október 30-ai, pénteki esti híradójában szólalt meg. Az ügyészség ezt követően közölte, hogy intézkedéseket tesz annak tisztázására, milyen körülmények között adott nyilatkozatot az elemző, aki ellen a belgrádi Felső Bíróság utasítására körözést adtak ki. Jelezték azt is, hogy a rendőrséget az eset valamennyi körülményének kivizsgálására utasítja.

Az ANEM szerint annak vizsgálata, hogy ki és miként rögzítette az interjút, közvetlen nyomásgyakorlást jelent az RTS szerkesztőségére, a nyilatkozat elkészítéséről döntő szerkesztőre és a feladatot végrehajtó újságíróra.
A szövetség felidézte, hogy Radić azután hagyta el Szerbiát, hogy súlyos vádakkal indult ellene eljárás. Az elemző korábban azt állította, hogy a hatalom hangágyút vagy más fegyvert vetett be a 2025. március 15-ei tüntetés résztvevői ellen. E kijelentéseivel összefüggésben az alkotmányos rend és Szerbia biztonsága elleni bűncselekmények előkészítésével, valamint titkos adatok kiszolgáltatásával vádolták meg. Az ANEM úgy értékelte, hogy az eljárás Radić megfélemlítését és a tüntetők körében pánikot kiváltó hanghatás körülményeinek elhallgatását szolgálhatta.

Az RTS híradójának nyilatkozva Radić a párhuzamos biztonsági és fegyveres struktúrákat nevezte különösen súlyos veszélyforrásnak. Állítása szerint a korábban fekete ruhában megjelenő, jellegzetesen viselkedő, többnyire felfegyverzett csoportok egy háttérben működő félkatonai szervezethez tartoznak, amely veszélyeztetheti Szerbia biztonságát.
Az elemző szerint fel kell tárni e csoportok hírszerzési központjait. Úgy vélekedett, hogy lehallgató- és megfigyelőeszközökkel, valamint információelemző szoftverekkel is rendelkeztek. Azt állította továbbá, hogy katonai kiképzésen vettek részt, Duna menti lőtereket látogattak, Versec közelében pedig szinte saját kiképzőközpontot alakítottak ki.
Az ANEM szerint az ügyészségnek az ilyen fenyegetések kivizsgálásával és az egyetemisták, polgárok, újságírók elleni erőszakos cselekmények elkövetőinek felelősségre vonásával kellene foglalkoznia.
Veran Matić, a szövetség igazgatóbizottságának elnöke követelte, hogy az eljárások és a bebörtönzés veszélye miatt külföldre távozott újságírók és aktivisták biztonságosan hazatérhessenek. Sürgette az Aleksandar Vučić hatalmához köthető, általa rendszerszintűnek nevezett visszaélések kivizsgálását is. Kihangsúlyozta, hogy valamennyi médiumnak a polgárok érdekeit kell szolgálnia és a közérdeket védenie.