A 2026-ra meghirdetett szerbiai médiapályázatok közül eddig 154 zárult le, emellett befejeződött a vajdasági kiegészítő pályázat is. A projektalapú médiatámogatások keretében összesen 1,86 milliárd dinárt osztottak szét – derül ki a Független Elektronikus Médiumok Szövetségének (ANEM) az elemzéséből.
Két önkormányzat, Verbász és Gadžin Han még mindig nem írta ki az idei pályázatot, noha ennek határideje március 1-je volt. További öt önkormányzatban megszülettek ugyan a pályázatok, de a támogatások elosztásáról szóló határozatokat még nem tették közzé.
Az eddig lezárt pályázatokon a legtöbb pénzt, 46,1 millió dinárt a Dnevnik Vojvodina Press kapta. A niši Zona Plusnak 41,4 millió, a szabadkai VTV-nek 41 millió, a Pancsovai Rádió-televíziónak pedig összesen 37,8 millió dinárt ítéltek oda. Az Újvidéki Televízió 35,2 millió, a niši Kopernikus Cable Network 32,3 millió, az ugyancsak niši INI Media 27,5 millió, a Vranjei Rádió-televízió pedig 22,5 millió dinárhoz jutott.
Húszmillió dinárnál nagyobb támogatást kapott egyebek mellett a Vranjska Plus, a Kruševaci, az Újbelgrádi, a Piroti, a Leskovaci, az Ópázovai és a Kraljevói Rádió-televízió, valamint a TV-5 és az Ibarske novosti is.
A tulajdonosi hátteret vizsgálva az ANEM arra jutott, hogy a legtöbb közpénz az Alo és az Informer bulvárlapok kiadóihoz, illetve a hozzájuk kötődő vállalatokhoz került. Az Alo Media System és az Insajder Tim, valamint leányvállalataik együttesen több mint 185,3 millió dinárt kaptak. Az ANEM kiemelte, hogy az Alo és az Informer a Szerbiai Újságírók Etikai Kódexének legtöbb megsértésével számon tartott sajtótermékek közé tartozik.
Az Insajder Tim önállóan 14,5 millió, az Alo Media System pedig 18,2 millió dinár támogatáshoz jutott. Közös leányvállalatuk, a Best Media Team, amely az év eleje óta több szerbiai helyi médiumot is megvásárolt, csaknem 125,1 millió dinárt szerzett. A hozzá tartozó médiumok közül a TV-5 Užice 24,5 millió, a Bácspalánkai Rádió-televízió 17 millió, a čačaki Konzum Lav 17,5 millió, a Nagykikindai Televízió 16 millió, a nagybecskereki Santos pedig 12,8 millió dinárt kapott. Az Alo Media System résztulajdonában álló INI Media, a nem bejegyzett NišTV és az azonos nevű portál kiadója további 27,5 millió dinárhoz jutott.
Radoica Milosavljević médiacsoportjának vállalatai összesen 122 millió dinár támogatást kaptak. A csoporthoz többek között a Kruševaci, a Piroti és a Leskovaci Televízió, az RTV Caribrod, a TV Požega, az RTV Brus, a Kanal M és a Törökkanizsai Tájékoztatási Központ tartozik.
Goran Lalić vállalatai – köztük az Újvidéki Televíziót (Novosadska Televizija) birtokló Srbija Danas, valamint a Dnevnik Vojvodina Press és az Ópázovai Rádió-televízió – összesen 105,6 millió dinárt nyertek. A szabadkai Vladan Stefanovićhoz kötődő VTV, Magazin Dani, Szabadkai Rádió és City Radio együttes támogatása elérte a 66,6 millió dinárt.
Slavko Stijaković harminc médiumnak minősülő kiadványa és csatornája összesen csaknem 47,7 millió dinárban részesült. Az ANEM felsorolása szerint közéjük tartozik a Radio Fruška Gora, a Televizija Fruška Gora, a Cvet na Tisi, a Banatski let, a Hej Salaši, az RTC Srem és számos tematikus portál. Stijaković több vállalkozásban Aleksandar Milutinović üzlettársa, aki a pályázatokon 13 millió dinárt nyert TV Apatin tulajdonosa is.
Tatjana Cuk, a Pancsovai Rádió-televízió tulajdonosa és a Tanjugot kiadó belgrádi Tačno vállalat hatvanszázalékos tulajdonosa e két médiavállalaton keresztül összesen 47,2 millió dinárhoz jutott.
Az Aleksandar Vinčićhez kötődő szerémségi médiumok több mint 26,9 millió, Danilo Babin két újvidéki kiadóvállalata pedig 20,5 millió dinárt kapott. Utóbbiak működtetik az NS Uživo, a Vojvodina Uživo, a Moja Bačka Topola és a Moj Vrbas portálokat, miközben ugyanarra a címre jegyezték be a nyilvántartásban nem szereplő Dokumentarna TV-t is.
Figyelemre méltó az év elején több helyi médiumot elindító Zaple Media Group szereplése is. A vállalat tizenkét projektjére eddig több mint 18,6 millió dinárt ítéltek oda. A közelmúltban megalakult Független Újságírók Egyesülete Belgrádtól 1,11 millió, Újvidéktől félmillió, a tájékoztatási minisztériumtól pedig 1,3 millió dinár támogatást kapott.
Az ANEM honlapján külön adatbázisban elérhetővé tették a 2026-os médiapályázatok eredményeit tartalmazó , valamint a támogatásokról döntő pályázati bizottságok kiválasztott tagjainak az adatbázisát.