A szerb belügyminisztérium valjevói fegyelmi testülete lezárta a Goran Petrović közlekedési rendőrrel, Katarina Petrović rendőrőrnagy férjével szemben indított eljárást. A rendőrt egy rendfokozattal visszaminősítették, amiért 2024 novemberében karikatúrát osztott meg privát, lezárt Facebook-profilján. – közölte a Danas.rs.

Petrović Andrzej Krauze lengyel karikaturista egyik, a nyolcvanas években, a lengyelországi szükségállapot idején készült rajzát tette közzé. A képen egy teljes felszerelésben hazatérő rendőr látható, akihez gyermeke szalad oda a családi ház ajtajában, miközben a rendőr csizmája vörös nyomokat hagy maga után. A bejegyzésről készült képernyőfotó rövidesen rendőrök egyik Viber-csoportjában is terjedni kezdett.
A belgrádi Danas napilap által ismertetett fegyelmi határozat szerint a karikatúra megsértette a rendőrség tekintélyét, mert egyes rendőrökből felháborodást és kellemetlen érzéseket váltott ki. Petrović fellebbezésében vitatja ezt az érvelést. Szerinte a rajzon sem a szerb belügyminisztériumot, sem a szerb rendőrség konkrét munkáját nem említették, ráadásul a bejegyzés nem volt nyilvánosan hozzáférhető.
Petrović kihangsúlyozta, hogy Facebook-fiókja zárt, az ott megosztott tartalmakat kizárólag azok láthatják, akiknek ezt ő engedélyezte. Éppen ezért – mint írta – az eljárásban meghallgatott tanúk többsége sem közvetlenül az ő profilján találkozott a karikatúrával, hanem valaki más által továbbított képernyőfotón látta azt. Álláspontja szerint az a személy, aki a privát bejegyzést továbbküldte, tette azt nyilvánosan hozzáférhetővé.
– A gondolat- és véleménynyilvánítás szabadsága alkotmányos jog. Másvalaki véleményét osztottam meg egy korlátozott, pontosan meghatározott körrel folytatott beszélgetés céljából, nem pedig a nyilvánossággal. – érvelt Petrović.
Mint hozzátette, miután tudomást szerzett arról, hogy a bejegyzést továbbküldték, azonnal törölte azt, hogy megakadályozza további terjedését és az esetleges rosszhiszemű értelmezéseket.
A rendőr arra is felhívta a figyelmet, hogy a rajzon nincsenek a szerb belügyminisztériumra utaló hivatalos jelzések. A karikatúrán a „POLICIJA” felirat latin betűkkel szerepel, miközben a szerb rendőrség egyenruháin a hatályos előírások szerint a hivatalos megjelöléseket cirill betűkkel tüntetik fel. Petrović szerint a fegyelmi testület ezt az érvet figyelmen kívül hagyta.
Fellebbezésében azt állította, hogy az elsőfokú döntés elfogult és önkényes, valamint sem a tényeken, sem megfelelő jogi érvelésen nem alapul. Szerinte annak vizsgálata, hogy a karikatúra milyen érzéseket váltott ki azokból, akiknek azt eredetileg nem is szánta, nem lehet alapja a felelősségre vonásnak.
Petrović az eljárást nem a belügyminisztérium tekintélyét védő intézkedésnek, hanem személyes megtorlásnak tartja. Állítása szerint azért került célkeresztbe, mert Katarina Petrović férje, és a fegyelmi ügy a családra gyakorolt további közvetett nyomásgyakorlás része.

Az esettel kapcsolatban Predrag Simonović, a szervezett bűnözés elleni rendőrség, az SBPOK nyugalmazott felügyelője a Danasnak azt mondta, hogy nehéz eldönteni, mi abszurdabb, a Katarina Petrović elleni szerinte módszeres fellépés, vagy az az indoklás, hogy a karikatúra megsértette egyes rendőrök érzéseit.
Simonović szarkasztikusan úgy fogalmazott, a hatóság akár össze is írhatta volna azokat a rendőröket, akik magukra ismertek a rajzon és megsértve vagy veszélyeztetve érezték magukat, majd mindezt Petrović terhére róhatta volna. Hozzátette, hogy reméli, az olvasók felismerik kijelentéseinek iróniáját.
A nyugalmazott rendőrtiszt saját példáját is felidézte. Elmondása szerint korábban ellene is indultak fegyelmi eljárások, egyebek között akkor, amikor munkahelyi zaklatás miatt próbált jogorvoslatot kérni. Mint mondta, tizenegy év elteltével a bíróság végül kimondta, hogy valóban mobbing áldozata volt. Simonović szerint az ilyen fegyelmi ügyek azt mutatják, hogy a rendőrségi rendszeren belül a szakmai vagy kritikus álláspontot képviselők könnyen nyomásgyakorlás alá kerülhetnek.