A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kifogásolja, hogy nem kapott helyet azok között a szakmai szervezetek között, amelyek tagot delegálhatnak az új Médiatanács vezetőinek kiválasztásában részt vevő eseti jelölőbizottságba.
Az augusztus végén felálló testületben három kormánypárti és két ellenzéki politikus mellett a Magyar Lapkiadók Egyesülete, az Önszabályozó Reklám Testület, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete képviseltetheti magát.
Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke közölte, hogy a szervezetet rendkívül meglepte a döntés. Mint ahogyan kihangsúlyozta, a MÚOSZ idén 130 éves, több mint 2500 tagjával Magyarország legnagyobb újságíró-szakmai szervezete. Tagjai között sok, több évtizedes tapasztalattal rendelkező sajtómunkás található, ezért szerinte a szövetségben megvan a Médiatanács vezetőinek jelöléséhez szükséges szakmai tudás és tapasztalat.
A MÚOSZ elnöke különösen visszásnak nevezte, hogy a szervezet kimaradása éppen azon a napon derült ki, amikor a szövetség nyilvános munkamegbeszélést tartott a jövő közmédiájáról. A tanácskozáson Grósz Judit miniszteri biztos is részt vett, a rendezvény tapasztalataiból pedig a MÚOSZ szakmai összefoglalót készít számára.
Kocsi Ilona a parlament művelődési bizottságának üléséről szóló beszámolóból értesült arról, hogy Radnai Márk, a bizottság TISZA párti alelnöke csak négy szervezetet nevezett meg a jelölőbizottság lehetséges tagjainak delegálóiként.
A MÚOSZ elnöke szerint a döntés azt a benyomást keltheti, mintha az újságírók véleménye nem lenne fontos a médiarendszer átalakításában. Reményét fejezte ki, hogy tévedés történt, és meghívta Radnai Márkot a Sajtóházba, hogy személyesen is megismerhesse a szövetség munkáját.
A MÚOSZ KIMARADT A MÉDIATANÁCS VEZETŐIT JELÖLŐ TESTÜLETBŐL