Az indiai kormány nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva betiltotta Honey Trehan Satluj című filmjét, amely az 1980-as és 1990-es években Pandzsábban, rendőrök által elkövetett gyilkosságokat, eltűnéseket és illegális hamvasztásokat dolgozza fel. – közli a The Guardian. Az alkotás mindössze 48 órán át volt elérhető egy internetes streamingplatformon, mielőtt kormányzati utasításra eltávolították.

A film Jaswant Singh Khalra emberi jogi aktivista történetét mutatja be. Khalra bizonyítékokat gyűjtött arról, hogy a szikh szeparatista felkelés leverése idején a rendőrség emberek ezreit ölhette meg, majd holttestüket titokban elhamvasztotta. Az aktivistát 1995-ben elrabolták és meggyilkolták.
Trehan alkotása már 2022-ben elkészült, de az indiai filmhitelesítő testület több mint három éven át nem engedélyezte a mozibemutatót. A cenzorok összesen 127 vágást és változtatást követeltek. Töröltetni akarták a rendőrségre, a gyilkosságokra, a kormányra és az illegális hamvasztásokra vonatkozó utalásokat, valamint azokat a jeleneteket, amelyek kedvezőtlen színben tüntették fel a hatóságokat.
A rendező szerint a követelt változtatások lényegében megsemmisítették volna a film történelmi és erkölcsi mondanivalóját. A testület még azt is megkérdőjelezte, hogy az alkotás valódi eseményeken alapul-e, ezért Trehan több mint 1800 oldalnyi dokumentumot, tanúvallomást és bírósági iratot nyújtott be.
Az indiai tájékoztatási minisztérium illetékes bizottsága azzal indokolta a tilalmat, hogy a film nem kiegyensúlyozott, megszépíti a szeparatista fegyveresek cselekedeteit, és közrendi feszültségeket kelthet. Trehan ezzel szemben antidemokratikus cenzúrának nevezte az eljárást. Úgy véli, az indiai filmiparban egyre kevésbé van lehetőség az állami erőszakot, a rendőri brutalitást vagy a társadalmi elnyomást bemutató történetek feldolgozására.
Filmes szakemberek szerint a cenzúra következtében egyre gyakoribb az önkorlátozás és az alkotók már a forgatás során kerülik azokat a témákat és jeleneteket, amelyek veszélyeztethetik a mozibemutatót és a film pénzügyi sikerét.
A Satluj betiltása ugyanakkor nem akadályozta meg a film terjedését. Pandzsábban és a környező államokban falusi tereken, iskolákban, közösségi házakban, szikh templomokban és szabadtéri helyszíneken szerveznek engedély nélküli vetítéseket. Ezeken esetenként több ezer ember vesz részt.
Az áldozatok családtagjai szerint a film fontos emléket állít azoknak, akiket a rendőri fellépések során megöltek vagy eltüntettek. Trehan úgy fogalmazott: Indiában mára forradalmi cselekedetté vált a Satluj megtekintése.