A Guardian brit napilap írása szerint 1990-es évek elején az angliai Lancashire megyében, a mindössze mintegy négyszáz lakosú Waddington faluban egészen különös televíziós kísérlet zajlott le. A The Television Village nevű projekt keretében a lakók nemcsak nézői, hanem készítői is lettek saját tévécsatornájuknak – és ezzel akaratlanul is a modern, felhasználók által gyártott tartalmak egyik legkorábbi előfutárát hozták létre.
A történet kaotikus kezdéssel indult. Az első adás élőben ment, a műsorvezetők zavarban voltak, akadozott a hang és a kép, végül az egyik szereplő pedig egy élő adásban elszólta magát egy vaskos káromkodással. Ez a baklövés azonban tökéletesen megadta az alaphangot és így egy amatőr, őszinte és nagyon brit televízió született.

A projekt hátterében a Granada Television állt, amely mintegy hárommillió font értékű csúcstechnológiás felszerelést telepített a Ribble Valley dombjai közé. A cél az volt, hogy megfigyeljék, miként reagálnak az emberek arra, ha a korábbi négy csatorna helyett harminc áll rendelkezésükre – köztük sport-, film- és felnőttcsatornák is. A teljes kísérletet a Channel 4 hatrészes dokumentumfilm-sorozatban rögzítette.

A legnagyobb meglepetést azonban nem a bőség zavara, hanem a helyi tévé sikere okozta. A Waddington Village TV (WVTV) saját készítésű szappanoperákat, horoszkópokat, bűvésztrükköket, főzőműsort, tornagyakorlatokat, de még a falu lelkészének gondolatait is sugározta. A stúdióban régi kanapék, ragasztószalag és kartondobozok szolgáltak díszletként, a műsorvezetőknek nem volt súgógépük, sminkjük vagy szakmai képzettségük – mégis elsöprő sikert arattak. A csatorna az elérhető közönség 95 százalékát vonzotta, technikailag a világ egyik legsikeresebb tévéadója lett, sőt egy időre még a Coronation Street című akkoriban futó és rendkívül sikeres televíziós sorozatot is háttérbe szorította.
A lelkesedést számtalan emlékezetes jelenet kísérte: Terry Jones a világszerte népszerű, ma már kultikus szatirikus sorozatnak, a Monty Python Repülő Cirkuszának egyik ikonikus alakja, egy interjú során majdnem megette a stúdió aranyhalát; a Az Egyesült Királyságban ikonikus, nemzeti alapélelmiszer, a teljes kiőrlésű búzából készülő gabonapehelynek, a Weetabixnek a doboza pedig véletlenül reklámként került adásba. A kérdéses dobozt súgóként használták, az adásban való megjelenését viszont tiltott termékprezentációnak tekintették. Egy alkalommal pedig azért szakadt meg a közvetítés, mert egy juh átrágta a kábeleket. A faluban élő gyerekek pedig, gyakran szülői engedély nélkül készítettek saját műsorokat, sőt még egy „postarablást” is eljátszottak a faluban.

A projekt jogi és hatósági szempontból is a határokat feszegette. A falu saját reklámokat sugárzott, ami miatt az akkori műsorszolgáltatási hatóság közbelépett, a szerzői jogi viták pedig majdnem a teljes kísérlet végét jelentették. Végül a Granada egyik vezetője egy vállrándítással annyit mondott az egész kapcsán, hogy ha beperelik őket akkor beperelik őket.
A The Television Village utólag visszatekintve egyértelműen megelőzte a korát. A készítők már jóval a valóságshow-k és a Gogglebox (A népszerű brit műsorban hétköznapi embereket, családokat és baráti társaságokat filmeznek otthon, miközben tévét néznek. A nézők nem magát a műsort látják elsődlegesen, hanem a nézők reakcióit: megjegyzéseiket, vitáikat, nevetésüket, felháborodásukat) kora előtt kamerákat helyeztek el a lakásokban, és azt filmezték, ahogy az emberek tévét néznek. A legfontosabb tanulsága ennek az volt, hogy az emberek nemcsak a profi tartalmakat szeretik, hanem azokat is, amelyeket „saját magukról” és „saját maguk készítenek”.
A kísérlet néhány hónap után véget ért, a kábeleket kihúzták a patakból, a kamerák eltűntek, a projektben szereplők pedig nem kaptak fizetést a munkájukért. Mára a faluban ( és világszerte) sok fiatal már nem is tudja, mi történt 1990-ben. Egyetlen maradandó nyom maradt a rendhagyó projektről: egy kis ezüst tábla a falu háborús emlékműve közelében, rajta a felirattal: Waddington – The Television Village.