A nagybecskereki KTV tudósítóját munkája végzése közben vették őrizetbe, amikor is a belgrádi Pionír parkban táborozó és a blokádok megszüntetését követelő úgynevezett 2.0-ás egyetemistákról akart riportot készíteni – közölte az N1.

A KTV által élőben közvetített felvételeken látható volt, hogy Šarović elment, hogy felvegye a 2.0-s diákokat, akik elfordultak a kamerája elől. Egy lány rákiabált, egy idősebb férfi pedig leöntötte kávéval.
Ezt követően egy rendőr felszólította a műsorvezetőt, hogy hagyja el a Pionír parkot, „mert fennáll a közrend és köznyugalom súlyosabb megzavarásának veszélye”.
Šarović ekkor azt válaszolta a rendőrségnek, hogy nem ő az, aki megzavarja a rendet és a nyugalmat, és hogy ő méltóságteljesen viselkedik.
A rendőr ezután erősítést hívott, s nem sokra rá meg is érkeztek a kollégái, hogy az újságírót elvigyék.
A nagybecskereki televízió munkatársa nem akart távozni, de a rendőrök végül betuszkolták egy rendőrautóba.

Az újságíró ekkor figyelmeztette a rendőröket, hogy törvénytelenül jártak el és pert indít ellenük.

A videó itt tekinthető meg.