Mark Zuckenberg a Meta alapítója-vezérigazgatója bejelentette, hogy a különböző platformjain „drasztikusan csökkenti a cenzúrát” és több politikai tartalmat ajánl majd, beleértve a Facebookot és az Instagramot is. – írja a Guardian.
A brit napilap írása szerint a tartalommoderálási szabályzatában és gyakorlataiban is több változtatást eszközöl majd ki.
Az alapító-vezérigazgató szerint erre azért van szükség, hogy „a platformokon újra teret kaphasson a szabad véleménynyilvánítás, mivel Donald Trump Fehér Házba való visszatérése után a szólásszabadságot helyezi előtérbe”. Vagyis, az X után a Facebookot is nagy valószínűséggel szabadon elárasztják az összeesküvés-elméletek, oltásellenes bejegyzések, szélsőjobbos idiótaságok.
A tényellenőrzési programot egy, az X-féle közösségi jegyzetek funkcióhoz hasonló, közösségvezérelt rendszerrel váltják fel. Mint a The Guardian írja, Zuckerberg szerint a Meta tényellenőrei politikailag elfogultak voltak, inkább rombolták a bizalmat és nem megteremtették azt. A milliárdos elkötelezettségét mutatja, hogy az amerikai tartalommoderáló részleget Kaliforniából Texasba költözteti, mert ott kevésbé kell attól, hogy elfogult alkalmazottak cenzúrázzák túl a tartalmakat.
Zuckerberg azt is bejelentette, hogy a Meta „megszabadulna egy csomó olyan korlátozástól, mint a bevándorlás és a nemek közötti egyenlőség, amelyek elvesztették a kapcsolatot a mainstream diskurzussal”, és „Trump elnökkel együttműködve világszerte visszaszorítaná azokat a kormányokat, amelyek az amerikai vállalatok után mennek, és még több cenzúrát akarnak bevezetni”. Szerinte az EU-ban „egyre több törvény intézményesíti a cenzúrát”, hozzátette, ezzel megnehezítik, hogy „bármi innovatívat hozzunk létre”.