Miután a független szerb napilap pénteki nyomtatott és internet változatában is megjelentette Mohandász Karamcsand Gandhi (Mahatma Gandhi) legendás indiai államférfi és spirituális vezető egyik idézetét, a napilap szerkesztőségének az e-mail címét, de a közösségi oldalakon lévő profiljait is fenyegetések tömkelege árasztotta el, amelyben a szerkesztőség tagjait lemészárlással, megerőszaklással fenyegették meg. A napilap szerkesztősége egyébként az indiai gondolkodónak a béke és igazságnak, mint a két legnagyobb civilizációs értéknek a felemelésének szükségességéről szóló idézetét tették közzé és erre érkeztek a halálos fenyegetések. A Gandhi idézet egyébként a következőképpen szólt: „Igazság, nem pedig az Isten”.
Kapcsolódó cikkek
LEGFRISSEBB
Szabad Magyar Szó
- Vereséggel kezdett a C. zvezda a BL-ben 2024-09-19
- Másik táblát tett a lejárt műszakis autóra, hamisításért kell felelnie 2024-09-19
- Az Európai Atlétikai-szövetség díjára jelölték a TSC sportolóját! 2024-09-19
- Félmillióra növelik az első gyermek születése után járó családi pótlék összegét 2024-09-19
- Éjszakai ügyelet – a városi képviselő-testület elnöke szerint nem ők az illetékesek 2024-09-19
SzMSz Rádió
- Haruka és Adriana 2024-09-19
- Lapszemle 2024-09-18
- A főparancsnoki palacsinta 2024-09-13
Családi Kör
Fizessen elő, hogy házhoz kapja minden csütörtökön (fentebb legújabb címlapunk látható), vagy lapozza korábbi számainkat a Neten!