LEGFRISSEBB: Az Alapítvány közleménye vezető vajdasági újságírókat ért fenyegetések kapcsán


A Sajtószabadság Alapítvány a vajdasági magyar médiatér független szervezeteként a közélet nyitottságáért és tisztaságáért küzd. Nem vagyunk sem el-, sem lekötelezettje egyetlen pártnak, államnak, személynek vagy részérdeknek. Hangot adunk minden építő jellegű gondolatnak, de azok bírálatának is. Nem zárkózunk el az őszinte vitától, és készek vagyunk párbeszédet folytatni minden egyet nem értő féllel, aki vállalja az érvek tisztességes ütköztetését.

Az Alapítványt vajdasági származású emberek hozták létre, akik bárhol éljenek is a világon, vissza-visszatérnek és szívükön viselik szülőföldjük és népük sorsát, jólétét. Első munkatársaink azok a vajdasági magyar újságírók voltak, akiket a pártállami médiából kitaszítottak. De mindenkit várunk és jó szívvel fogadunk, aki a fenti elvek alapján kíván dolgozni, és emberi, értelmiségi küldetésének érzi a vajdasági magyarság demokratikus környezetben való boldogulásához való hozzájárulást.

Műveljük együtt az értelem szavát, érzelmeinket pedig használjuk az emberi tolerancia és szolidaritás előmozdítására, ne pedig a félelem vagy a gyűlölet gerjesztésére!